2012. május 6.

Csokis csodafalatok avagy a brownie

Ez a kedvenc süteményem, imádom, hogy annyira csokis, hogy nem is találok rá szavakat. Nem mondom, hogy nincs vele egy kis munka, de megéri. Ha csak úgy készítem, vagy valamilyen alkalomra, vagy ha vendégségbe megyünk, vagy ajándékba, minden egyes esetben tuti a sikerem. Többféleképpen lehet variálni, de arról majd később, lássuk az alapreceptet.

Hozzávalók

375 gramm szobahőmérsékletű vaj 

375 gramm étcsoki (kb. 4 tábla) magas kakaótartalommal

6 egész tojás 

1 evőkanál vaníliakivonat

37,5 dkg porcukor 

22,5 dkg liszt 

1 teáskanál só

A sütőt előmelegítem 180°C-ra. Egy kb. 33×22 cm-es, 5-6 cm magas tepsit kibélelek sütőpapírral,az oldalán is. A csokit és a vajat gőzfürdőben (egy lábosban forrásban lévő víz tetejére helyezek egy fém, vagy üveg de semmiképpen nem műanyag edényt, úgy,hogy a forrásban lévő víz gőze melegítse a keverőtálamat, de a keverőtál nem ér bele a forrásban lévő vízbe) felolvasztom, összekeverem. (Ha a vaj nem szobahőmérsékletű, tovább kell szöszölni az olvasztással) Egy nagy tálban a tojásokat felverem a vaníliával és a cukorral. Egy másik tálba kimérem a lisztet és a sót. Egy kicsit hagyom hűlni a csokis-vajas keveréket, majd ezután lassan a cukros vajhoz öntöm és belekeverem, de ezt fokozatosan csinálom, tehát a csokis vaj apránként kerül a tojásba. Utána mehet bele a sós liszt, ezt is fokozatosan keverem bele, hogy ne legyen csomós. Ez a művelet karizmot dolgoztató, de megéri. Ha ezt alaposan elkevertem akkor beleteszem a tepsibe, majd a sütőbe. 25 percig sütöm (ez azért sütőfüggő is), de 20 perc után már megnézem. Akkor jó, ha a teteje matt, de a közepe még sötét és kicsit ragacsos (úgy néz ki, mintha nyers lenne, de nem az). A kiszáradt brownie nem jó, de még hűlés közben is sül, ezért kell időben kivenni. Ha kihűlt (ki kell bekkelni, hogy teljesen kihűljön (ezt alig bírom kivárni), akkor lesz belül is finom omlós a tésztája), kockára vágva tálalom.
Ebből az anyaghányadból elég sok lesz, de mivel nagyon finom, nem fog a nyakukon maradni.(Ha kevesebbet szeretne valaki készíteni azt a hozzávalók arányos csökkentésével meg lehet oldani)



Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése